• kanyadi.png
  • lucidus.png
  • magyar_naplo.png
  • racio.png

Hét Krajcár Kiadó


Hét Krajcár Kiadó logo

1989-ben, a forradalom 33. évfordulójára megjelent Móricz Zsigmond Kör antológiája, az Oly sok viszály után egyértelműen jelezte a hagyományos magyar irodalom művelőinek, a Móricz Zsigmond Kör tagjainak szándékát: a széthullás ellen össze kellene fognunk… A pártpolitikai erők azonban nem az összefogást, hanem a bomlás folyamatait támogatták. A magyar nép és nemzet sorsára tekintő Móricz Kör írói is inkább csak szándékuk szerint lehettek egységesek. A Magyar Írószövetség széthullásának időszakában már látszott, hogy ki-ki egyéni képességei-lehetőségei szerint mentheti-juttathatja el műveit az Olvasóhoz, ahogy lehet: a korábbiaknál is nehezebben. Saját forintjainak (krajcárjainak) összedobásával 1991-ben ötven író létrehozta a Móricz Zsigmond Alapítványt, s a magyar irodalom és a magyar írók többségi sorsának kifejezéseként megszületett a Hét Krajcár Kiadó, amely azóta is úgy keresi azokat a huncut krajcárokat, ahogy Móricz halhatatlan novellájának hősei keresték. Névadónk tehát Móricz Zsigmond, első könyvünk A hét krajcár hasonmása, noha Tamási Lajos válogatott verseinek kötete, a Hazatérés indította útjára kiadónkat, melynek főszerkesztője, haláláig, Varga Domokos volt.

Benke László


Hét Krajcár Kiadó
Kiadóvezető: Benke László
Székhely: 1062 Budapest, VI., Bajza u. 18.
Postacím: 2735 Dánszentmiklós Alkotmány u. 23.
Tel/Fax: 06-20-574-05-45
E-mail: hetkrajcar[kukac]t-online.hu
Honlap: www.hetkrajcar.hu






Albert Zsuzsa: Éghetetlen, mint a főnix


Írók, festôk, tudósok képviselik és alakítják a magyarság identitását. A velük készített interjúk mint egy színes mozaik, képet adnak a kor­ról is, amikor készültek, a kilencszázhetvenes évektôl a második évez­red kezdetéig. Az olvasó bepillanthat a kortá
[Részletek...]



Ár:






Baán Tibor: Nagylátószög


Baán Tibor a tőle megszokott alapos tárgyismerettel, lélektani érzékenységgel elemzi a különböző szerzők és iskolák eredményeit. Kimutatja, hogy az igazi művekben jelen van az önmagunkért, közösségeinkért vállalt felelősség, mint a káosz ellenében a ren
[Részletek...]



Ár:






Baán Tibor: Visszajátszás


Baán Tibor könyve verses olvasónapló, évszázadokon átívelő szerepjáték, melyben a költő beleéli magát a magyar irodalom halhatatlanjainak sorsába, stílusába. Hol egyes szám harmadik személyben tiszteleg a választott költőelőd emlékének, hol direkt szerepv
[Részletek...]



Ár:






Benke László: Az Élet szerelme


Kierkegaard nyomán úgy gondolom, a poézis győzelem a világon. Verseimmel igyekszem feltárni és tökéletessé tágítani a fogyatékos valóságot, csillapítani örökös nyughatatlan­ságomat, „a valóság mindent elsötétítő mély fájdalmát”. A megbékélést keresem, de
[Részletek...]



Ár:






Benke László: Otthonkereső


Az Otthonkeresõ arra döbbenti rá olvasóját, hogy a szeretet-hiányos lét elsorvasztja az ember belső erőit, megbénítja cselekvő-képességét, fölbomlasztja közösségi kötelékeit – így a társadalom fokozatosan atomjaira hull, és a mindenki mindenki ellen (nem
[Részletek...]



Ár:






G. Komoróczy Emőke: A „tűrt” és „tiltott” határán


Azok az alkotók, akik az ún. „irodalmi élet” peremén maradtak, maradnak – többnyire mélyebben megélik-megszenvedik koruk ellentmondásait, mint azok, akiket könnyen felkap, s aztán tovasodor a hírnév. Műveikből hitelesebben tárul elénk az adott korszak emb
[Részletek...]



Ár:






Gazda József: A megpecsételt vég


Gazda József könyvét úgy is olvashatom, akár egy családre­gényt. Amit ő mélyen megszenvedve kévébe kötött, mindan­nyiunk bőrét égeti. Az ember beleőszül, amikor kútfőinek val­lomásait olvassa erről a majdnem évszázadnyi időről, amely nemcsak az egyéni sor
[Részletek...]



Ár:






Kesselyák Péter: Túl a Kínai Nagy Falon


E kötet szerzője a sors kivételes kegye folytán benne élhetett a kínai hétköznapok forgatagában. Írása fellebbenti a fátylat a kínai élet mindennapjairól, olyan mélységig, ami a felületes ismertetőkből és útleírásokból teljességgel hiányzik. Elkalauzol cs
[Részletek...]



Ár:






Varga Domokos: Kutyafülűek


Varga Domokos nevezetes és közkedvelt kötetének tizennégy írása az ötvenes évek második felében keletkezett, és bár e novellasorozatnak a jelen kötet már a tizenkettedik kiadása, a történetek és alakjaik semmit sem veszítettek frissességükből. Akikről szó
[Részletek...]



Ár:






Varga Domokos: Ritkaszép magyar népmesék


Mitől ritkaszépek ezek a mesék? Válogatójuk és csiszolgatójuk, Varga Domonkos így ír erről a kötet utószavában: Eszem ágában sem volt Benedek Elekkel, Illyés Gyulával és népmesekincsünk más jeles tolmácsolóival vetélkedni. Csak a magyarság gazdag képzelet
[Részletek...]



Ár:




  • «« Első
  • « Előző
  • 1
  • Következő »
  • Utolsó »»


Tételek #  
Találatok 1 - 10 / 10
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com